Az aranyvonat Sopronban és Brennbergbányán végbement eseményei 1944. december közepétől 1945. március végéig zajlottak le. Az azóta eltelt 76 év elég hosszú idő, ezért többen is azt kérdezhetik: vajon ma rekonstruálhatók az akkori történések? Jelen tanulmányomban öt olyan érvet sorakoztatok fel, amelyekkel bizonyítani kívánom az események valódiságát. Ugyanis elég sok bizonyíték található a témában egy kíváncsi, vagy érdeklődő olvasó számára.
Az aranyvonat gazdag levéltári forrásai
Magyarország területét 1944/45 hónapjaiban több menekítő vonat is elhagyta, gazdag, mesés rakománnyal a fedélzetén. A közös magyar–német szervezéssel kihurcolt vasúti szállítmányok között volt két olyan vonat is, amelyet „aranyvonat” néven ismerünk. Az egyik a Magyar Nemzeti Bank különvonata volt, amely a bank aranykészletét is menekítette, ezért kapta az „MNB aranyvonat” elnevezést. A másik aranyvonat a magyar zsidóktól elkobzott értékeket szállította Nyugatra, ez a „zsidó aranyvonat”.
A vesztes háború utáni Magyarország, aki a Német Birodalom „utolsó csatlósának” számított, nagy erőfeszítéseket tett a restitúcióra, az elhurcolt javak visszaszerzésére. 1946-ban először a Magyar Nemzeti Bank aranykészletét, a Szépművészeti Múzeum műtárgyait, valamint a zsidó gyűjtőktől elkobzott műkincseket kaptuk vissza.
Az 1947 februárjában aláírt párizsi békeszerződésben a győztes hatalmak hozzájárultak ahhoz, hogy a Magyarországról erőszakkal vagy kényszerrel elhurcolt javakat visszaszállítsák. A kommunista hatalomátvétel miatt az ígéretes folyamat azonban hirtelen leállt. Az amerikai hatóságok 1948 áprilisában Ausztria és Németország nyugati övezeteiből kiutasították a magyar visszaszolgáltatási bizottságot. Ennek ellenére később folytatódtak a restitúciós tárgyalások, melyek az 1970-es évek végéig elhúzódtak.
A zsidó aranyvonattal kapcsolatos, általam kutatott leggazdagabb dokumentáció a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában található. A több éves, restitúciós folyamat során a Pénzügyminisztériumban tetemes iratanyag jött létre, csak 1947-ben összesen 41 darabot iktattak. Az iratanyag kutatása közben összesen 656 fotót készítettem a fellelhető, eredeti és másolatban meglévő dokumentumokról.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára is számos iratot őriz a témában. Itt is megtalálhatók az aranyvonatot kísérő minisztériumi és katonai személyzetnek a dokumentumai, melyekben az aranyvonat eseményeiről is beszámoltak. Hiszen a menekítő vonatot kísérő személyzet tagjait – miután visszatértek Magyarországra – több alkalommal is kihallgatták, nyilatkozatokat, beszámolókat kértek tőlük. Így, több beszámoló és korabeli irat összevetéséből rajzolódik ki a vonat kalandos története.
Rövidebb írások az aranyvonat témájában
A Magyar Vasút 150 éves évfordulója alkalmából, 1996-ban egy több mint 600 oldalas könyv jelent meg, melynek címe: „Magyar vasutak a II. világháború éveiben”. A kötetet visszaemlékezések alapján összeállította és kiegészítette Lovas Gyula soproni vasúttörténész. Az MNB aranyvonat fertőbozi tartózkodásáról másfél oldalon számolt be a szerző, és találunk egy fejezetet a Turánhoz kiállított mozdony fűtőjének visszaemlékezéseiről is. A kötet végét Lovas Gyula egy rövid kis fejezettel zárta, melynek címe: A brennbergi „aranyvonat”.
Kádár Gábor és Vági Zoltán “Hullarablás – A magyar zsidók gazdasági megsemmisítése” című kötete 2005-ben jelent meg magyarul. A két fiatal történész a dualizmustól a Kádár-korszakig, Auschwitztól a svájci bankokon át egészen a kommunista költségvetésig követi a magyar zsidó vagyonok sorsát.
A holokausztig Magyarországon élt Európa egyik legnagyobb és leggazdagabb zsidó közössége. Vagyonuk elrablását évtizedeken keresztül javasolták, követelték és tervezték a hazai politikusok, hivatalnokok és értelmiségiek. A kötet természetesen beszámolt a “zsidó aranyvonat” viszontagságos történetéről is.
Dunai Andrea 2019-ben megjelent, “Javak sorsa” című, 372 oldalas kötete a II. világháború végén, Magyarország területéről indult kiürítési vonatok történetét, útvonalát ismerteti. Információt kapunk a Turán, a Műkincsvonat, az MNB aranyvonat, a koronázási jelvények, a “zsidó aranyvonat” sorsáról, és az 1946-ban induló restitúciós folyamatokról. A kötet átfogó képet nyújt az egyes vonatok sorsáról, rakományáról.
Korábbi szerzők kötetei az aranyvonatról
Az első, aranyvonatról szóló, remek kötet 2001-ben jelent meg, Kádár Gábor és Vági Zoltán magyar történészek tollából. Címe: „Aranyvonat – Fejezetek a zsidó vagyon történetéből”. A 304 oldalas kötetben a szerzők az aranyvonat témáját 120 oldalon ismertették. A brennbergi történésekről 7 oldalon számoltak be, alapvetően levéltári források alapján.
2002-ben jelent meg angolul Ronald W. Zweig munkája, “The Gold Train” címmel. A magyar nyelvű kiadást 2004-ben adták ki, “Az aranyvonat – A 20. század legnagyobb rablásának története” címmel. A szerző a 279 oldalas műben 12 oldalt szentelt a Brennbergbányán történt eseményeknek. Sajnos, egy olyan “szemtanúval” készített csak interjút, aki 1944 végén, 1945 elején nem tartózkodott a településen. Ezért beszámolóját csak mások elbeszélése alapján mondhatta. A szerző leközölte a vonat-és teherautó-konvoj utaslistáját is.
Brennbergi szemtanúk beszámolói
A zsidó aranyvonat brennbergi eseményeiről a leghitelesebb tanúk maguk a brennbergiek. Igaz, többségük ma már 80 év fölötti korban van, de sokuk nagyon élesen emlékezik a jó 70 évvel ezelőtti élményeire. A 9-10 éves kisfiúk bemehettek a fürdő épületbe, a válogatás helyszínére, találkoztak Szálasival is. A vonatot őrző katonák megtűrték őket a szerelvény körül is, néha üzleteltek is velük.
Dorwekinger József Brennbergbányán, az egykori fürdő épület fölötti házban lakik, számára gyermekkorában a fürdő épülete és környéke volt a játszótér. 2005-ben adott interjút egy kis filmben, de én is több alkalommal beszélgettem vele. Számos, a brennbergi helyszínekkel kapcsolatos kérdésemre tőle kaptam választ.
Dr. Zeltner Ernő szintén Brennbergbányán született, 1956-ban disszidált, ma Ausztriában él feleségével. 2017-ben találkoztunk először, majd ezt követően számos levelet írt nekem, az aranyvonattal kapcsolatban. Ő is nagyon pontosan emlékezett a fiatal kori élményeire, csíntevéseire is. Több tárgyat adományozott az Elfeledett Soproniak kiállításnak.
Beszéltem még a brennbergi G. Gizi nénivel, és még számos – több, mint egy tucat – brennbergivel, akiknek a nevét nem említem. Valamennyiüknek voltak emlékeik 1945-ből, a háború végéről, és az ún. kormányvonattal kapcsolatban.
Átadott tárgyak az aranyvonatról
A szemtanúk nemcsak a történeteket mesélték el, számos tárgyat is adományoztak az Elfeledett Soproniak kiállításnak, vagy a Görbehalmi Bányászmúzeumnak. Az aranyvonatról származó számos tárgy így bekerült olyan gyűjteményekbe, amelyeket az érdeklődők megtekinthetnek.
Dorwekinger József egy Doxa karórát adott le, amelyet egy zsíros kenyérért kapott, egy vonatot őrző katonától. Dr. Zeltner Ernő elmesélte, hogyan jutott hozzá egy, a vonatról származó fa ládához, amit aztán otthon, a Harang utca 3. szám alatti kertben elástak. A szovjet katonák elől elrejtett, asztal méretű láda tartalmát pár héttel később a családban három részre szétosztották. Ernő egy ezüst keretezésű tükröt, egy kis kézi szövésű erdélyi szőnyeget és porcelánt adományozott a tárlatnak.
G. Gizi néni először a Görbehalmi Bányászmúzeumnak adott porcelánokat és kristályokat, majd az Elfeledett Soproniak kiállítás gyűjteményét is gazdagította porcelánokkal, kristályokkal. Vannak, akik névtelenül ajánlottak fel porcelán tárgyakat a brennbergi aranyvonatról. Így, az Elfeledett Soproniak kiállításon a látogatók jelenleg több mint 25 db, vonatról származó tárgyat tekinthetnek meg. Véleményem szerint ezek a tárgyak a holokauszt és a zsidó aranyvonat tárgyi bizonyítékai.
Történetek a vonatról származó tárgyakról
Brennbergiekkel, valamint korábban Brennbergbányán dolgozó személyekkel történt beszélgetéseim során több alkalommal beszámoltak olyan tárgyakról, amelyek az aranyvonatról származtak. Van olyan idős hölgy, aki egy terítőt kapott a vonatról, amiből az édesanyja kis ruhát varrt neki.
Egy tanítónő a Brennbergi Általános Iskolából meglátogatta a tanítványát. Az asztal fölött egy gyönyörűen csilingelő kristály csillár lógott. Mikor az édesanyától megkérdezte, hogy a csillár honnan való, azt a választ kapta, hogy „Az aranyvonatról pottyant le”.
A volt iskola igazgató kapott egy két személyes, ezüst tálcás ezüst kávés szettet és egy fedeles porcelán dobozt, amire a szabadságharc idejéből való jelenetet festettek. Sopronban eladta egy régiség kereskedőnek, és ebből vásárolta meg az első színes tévéjét. A sort még folytathatnám további történetekkel, amiket a kutatásaim során meséltek.
Úgy gondolom, a fentiek alapján megállapítható, hogy a brennbergi aranyvonat története nemcsak levéltári forrásokkal igazolható. Számos szemtanú beszámolója és konkrét, a vonatról származó tárgyak is igazolják az események megtörténtét.
