Sopron Ausztriával határos peremén fekszik Brennbergbánya, a kis bányász település, ahol Magyarországon talán elsőként már 1759-ben kőszenet termeltek.
A szénbánya a város tulajdona volt, és inkább bérbe adta. Az 1800-as évek elején az osztrák kincstár szerezte meg a bérleti jogot, majd 1840-es évektől wartinbergi lovag Dräsche Henrik volt a bérlő.
A lovag 1881-ben bekövetkezett halála után a Brennbergi Kőszénbánya Rt. tulajdonába ment át a bérlet, melynek részvényesei 1903-ban megszerezték a récényi bányászatot is.
A részvénytársaság 1912-ben az Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt. érdekkörébe került, aki 1913-ban új vállalatot alakított, Sopronvidéki Kőszénbánya Rt. név alatt.
1928. december 9-én az Urikány-Zsilvölgyi Magyar Kőszénbánya Rt. magába olvasztotta a Sopronvidéki Kőszénbánya Rt.-ot, így a bánya fő bérlőjévé vált.
A brennbergi üzemet 1946. január 1-én vették állami kezelésbe, majd 1952-ben megkezdték és december 24-ére befejezték a bánya leszerelését.
Sopron területén, a város centrumától délnyugati irányban 10 km távolságban települ Brennbergbánya. Mint Nagymagyarország legrégibb szénbányájának jelentős szerepe volt abban, hogy a 18. században még kizárólag mezőgazdasági és kereskedelmi jellegű Sopron és környéke, a nagy méretű téglagyárak, a már megszűnt üveggyártás, a cinfalvi, félszerfalvi, büki, csepregi, nagycenki és petőházi jelentékeny cukorgyártás révén igen korán lépett az iparosodás terére... (A brennbergi szénbányászat és a bécsi hajózható csatorna, Soproni Szemle, IV. évf, 4-5 szám, 1940, 221 o.) Vajk Artúr műszaki bányaigazgató
...számos oly korszakalkotó technikai találmányt alkalmaztak először a brennbergi üzemnél, amelyeket a többi bánya csak jóval később vezetett be. Innen indult ki az első vasúti sín, az első gőzszállítógép használata, hogy csak a "forradalmi" újításokat említsük ... (A brennbergi szénbányászat és a bécsi hajózható csatorna, Soproni Szemle, IV. évf., 4-5 szám, 1940, 221 o.) Vajk Artúr műszaki bányaigazgató
Van tárgyad a vonatról vagy történeted, emléked az aranyvonattal kapcsolatban? Írj üzenetet!
0% spam, 100% történelem
Ismerd meg az aranyvonat 20. századi, izgalmas történetét!
2020 © Minden jog fenntartva!| Adatvédelmi tájékoztató | Made by TARSA.
Értesülj első kézből a legfrissebb információkról! Iratkozz fel!